Önnek is fontos az alábbi állítások valamelyike??
Emlékszik rá, amikor először kezdett el gondolkodni a szlovák cégalapítás ötletén. Átnézte a cégalapítással foglalkozó cégek honlapjait, és mintha mindegyik ugyanazt szajkózta volna: „Alapítson céget nálunk, mert mi igazán jók vagyunk.”
És valahogy úgy tűnt, hogy nem tud különbséget tenni a felkínálkozó cégek között. Ráadásul unalmas is a sok semmitmondó, önfényező honlap olvasgatása.
1991-től vagyok szlovák cégek tulajdonosa, vállalkozó. Ezért én és kollégáim olyan tanácsokat adunk Önnek már a szlovák cégalapítás előtt, amik a gyakorlatban működnek. Követik a hatályos jogszabályokat. Hogy legális trükkök segítségével minél több pénzt keressen a cégével.
Magyar nyelven mondjuk el azokat a jogszabályoknak megfelelő szlovák adózási tippeket, amelyekkel a 300-nál is több nálunk könyvelt céget segítjük.
15 könyvelőnk valamelyike munkaidőben mindig elérhető, szabadság esetén garantáltan van helyettesítő kolléga. Mind azért, hogy megbízható, profi szakemberek segítsék a cégalapítás után is.
1 - Frissen alapított szlovák cég (indulás kb. 25 nap után) – áfát visszaigényelhet 1-2 hónappal az indulás után.
Garantáltan biztos lehet benne, hogy a cégnek nincsenek tisztázatlan tartozásai, kétes korábbi ügyei. Ön lesz a cég első tulajdonosa, és Ön kezdi a cég tevékenységét.
2 - Előre megalapított, tevékenységet nem végzett cég (indulás akár azonnal) – áfát visszaigényelhet kb. 1-2 hónappal az indulás után.
100% tiszta múltú cég. Garantáltan nem végzett semmilyen tevékenységet. Tudom, hogy az üzleti életben életbevágóan fontos a gyors cselekvés. Ezzel a szlovák céggel akár azonnal elkezdhet üzletelni. Nem szalaszt el egyetlen üzleti lehetőséget sem a felesleges várakozás miatt.
Az előre alapított cégek nem végeztek korábbi tevékenységet, így tökéletesen adósság- és bonyodalommentesek.
3 - Előre megalapított tiszta múltú ÁFÁ-s cég – áfát visszaigényelhet azonnal. Itt van, olvassa ezeket a sorokat, és tudja, hogy mennyi pénzt lehet megspórolni egy azonnal áfaigénylésre jogosult céggel. Ha az üzlete miatt kihagyhatatlanul fontos, hogy azonnal áfát igényelhessen vissza, ezt a szlovák céget válassza!
„Kellemes meglepetés volt, nagyon profi ügyintézés.”
„Minden gördülékenyen történt, kollégái mindenben segítségemre voltak, profin tették a dolgukat."
„Önök ezt magas szinten csinálják.”
„Minden az elvárásaimnak megfelelően történt, nem találtam benne hibát. Rugalmas és jó koncepció alapján dolgoznak.”
"Elsőre látszott az ügyvezető profizmusa és az irodában is érezhető a hozzáértés és a rend."
"Az interneten kerestem, jó véleményeket olvastam, nagyon jó a közlekedés, közel van Magyarországhoz, több bank is van a közelben. Valamint a személyes találkozásánál szimpatikus emberekkel találkoztam."
Ön is cégtulajdonos, és tudja, hogy a diszkréció az üzletben a legfontosabb. Ezért nincsenek nevek a vélemények mellett. De ha ismer engem, akkor azt is tudja, hogy minden honlapomon csak a valóságot írom. Időről időre kikérem az ügyfeleink véleményét. Ezekből soroltam fel néhányat.
A kollégáim nélkül nem volna lehetséges, hogy a lehető legmegbízhatóbb szolgáltatást kapja tőlünk.
Munkaidőben mindig van helyettesítő kolléga, aki válaszol a kérdéseire. Ha a könyvelője nem elérhető.
A szlovák cégalapítás részleteit magyar állampolgárként nem tudja tökéletesen átlátni. Milyen szerződések, jogi feltételek, vagy elkerülendő buktatók jönnek szembe rögtön az elején?!
Ezért lehetetlen beárazni azt a több mint 10 év cégalapítói tapasztalatot, amivel már a cégalapítás előtt segítjük.
A cégalapítás előtti konzultációért nem is fogunk elkérni 200 000 forintot, vagy 100 000-et, de még 50 000 forintot sem!
Mindössze a szlovák cégalapítás árát kell kifizetnie. Annyit, amennyibe a 3 cégtípus közül valamelyik kerül:
1 - Frissen alapított szlovák cég (indulás kb. 25 nap után) – 750 euró
2 - Előre megalapított, tevékenységet nem végzett cég (indulás akár azonnal) – 870 euró
3 - Előre megalapított tiszta múltú ÁFÁ-s cég – kb. 3500 euró (a pontos árét érdeklődjön személyesen az elérhetőségeinken!)
A szlovák számlázás lesz a következő probléma, ami nyelvtudás nélkül szenvedés és elpocsékolt idő.
Ezért 144 eurós éves díj helyett INGYEN biztosítunk szlovák számlázó programot!! A nálunk alapított és nálunk könyvelt cégekhez.
A program:
Mindezt online, a világ bármelyik részéről!!
Ezért az első lépésben négyszem közt átbeszéljük az üzleti elképzelését. Hogy konkrét tények alapján eldönthesse! Hogy saját meggyőződése legyen, ez a helyes út! Rábeszélés nélkül!!
Olvassa el, mi a cégalapítás folyamata!
Igen. Tudom, hogy dönthet úgy is, hogy nem akar majd szlovák céget alapítani. A találkozó Önnek akkor is ingyenes marad. Ha visszalép, nem fogok haragudni, vagy rosszallóan tekinteni Önre.
Belátása szerint dönthet, amit tiszteletben tartok.
Egy előre egyeztetett időpontban a cégpapírok aláírása.
Ekkor tud bankszámlát nyitni, ha szükséges.
A megbeszélés után dönthet úgy is, hogy nem fog akarni szlovák céget alapítani. A találkozó Önnek akkor is ingyenes marad. Ha visszalép, nem fogok haragudni, vagy rosszallóan tekinteni Önre.
Időpont egyeztetés szlovák cégalapítás konzultációra:
telefonon +421 36 37 000 14
vagy emailben: asistent@mufis.sk
(az e-mailben, kérjük, adja meg telefonszámát, hogy könnyebben egyeztethessünk időpontot)
A konzultáció részletei: Ingyenes konzultáció szlovák cégalapítás előtt